Boszorkányok
Hédi 2010.02.18. 16:29
A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.
A modern korban a boszorkány fogalom gyakran pozitív értelemben használatos és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi – de negatív értelemben is előfordul, gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására.
Boszorkányhit Európában
A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. Ennek a hitvilágnak az egyik szereplője a romlott, borzasztó, vasorrú, ártó hatalmú boszorkány. Ahogy a kereszténység elterjedt, a boszorkányt az általában vett Gonosz szolgálója helyett a Sátán szolgálójának tartották, akivel fertelmes paktumot kötött az emberiség megrontására. Az Európában lassanként elterjedő babona a 15. századra tömeges boszorkányüldözéssé fajult és a máglyákon ezrével égtek el a ''Sátán szeretői''.
A boszorkányoknak a középkorban általában két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek:
¤ a striga ''seprűs boszorkány'' ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni
¤ a malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) jelentése ''rontó'', ''ártó'', ez a tulajdonképpeni női boszorkány, illetve férfi boszorkánymester, vagyis a ''succubus'' és az ''incubus''.
Elnevezései és etimológiájuk
A magyar nyelv boszorkányokkal kapcsolatos kifejezései igen gazdagok és változatosak. Írott forrásaink többek között a Magyarországon tartott boszorkányperek iratai és dokumentációi.
A török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan szavából származik, amely az ótörök basz- (''nyomni'') igető származéka (igen, igen, tessék csak nevetni, de ez az eredete annak a csúnya magyar szónak is - a szerky:) ). A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő. Ez a jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás). A boszorkány szó játékos, becéző formái a boszorka és a boszi.
|